Gyógyító gondolatok

  • Nyomtatás

Előszó a Gyógyító Gondolatok c. könyvhöz

Papp Lajos szívsebész professzor gondolatainak gyűjteményét tartja a kezében.

Papp Lajos GYÓGYÍTÓ.
Gyógyító ember, a szó legnemesebb értelmében.

Dr. Papp Lajos szívsebész professzor több évtizedes kutatói és klinikai tapasztalatait, tudását ötvözi a holisztikus gondolkodással.
A teljes embert gyógyítja. Szívet – lelket - testet egyszerre.

Gyógyítja az egyes emberek szívét és Nemzetünk lelkét.

Élete szolgálat. Szolgálja a betegeket, szolgálja az Embert és szolgálja Nemzetét.
Teremtőtől kapott hittel, krisztusi szeretet jegyében végzi Hivatását, ami egyben a Küldetése is.

Több mint ötezer ember szívét tartotta a kezében.
Amikor a műtét után újra kell indítania a szívet, simogatta, becézgette és minden alkalommal kérte Istent, hogy segítsen.
Adjon esélyt az életre!
A betegek iránti alázatát bizonyítja, hogy a beteg gyógyulásáért cserébe még saját életét is felajánlotta az Úrnak.

A sok beteg emberrel, a sok szívbeteggel való találkozás és a gyógyításuk mögött lévő hihetetlen mennyiségű, néha

már az önpusztítás határát súroló (húsz évig napi két óránál többet nem aludt) kutatói munka során döbbent rá, hogy azért beteg ennyi magyar ember, azért van ennyi szívbeteg hazánkban, mert a Nemzetünk „Szíve” beteg. A Nemzet szívét kell gyógyítani ahhoz, hogy ismét egészséges legyen Magyarország.

Amikor erre rádöbbent, elhatározta, hogy amire képes, mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarország

„Lelke” meggyógyuljon és újra keresztény, nemzeti értékeinket, hagyományainkat őrző és teremtő ország legyen.

Negyven éve gyógyítja a beteg embereket és tizenhat éve járja Kárpát-Hazát, hogy megtanítsa az embereket újra hinni, bízni és szeretni.

Megértetni, hogy alázatos, áldozatos munka nélkül nincs felemelkedés.
Hogy mindenki csak saját magát tudja megváltoztatni és saját maga gyengeségeit tudja legyőzni.

Hogy a szülőföldön maradás a hazaszeretet legszebb példája és megmaradásunk záloga.
Hogy aki szereti a családját, nemzetét, kultúráját, az nem megy külföldre dolgozni „cselédnek”.

Hogy a gyermekvállalás Isten ajándéka, Szent dolog, az nem terhesség, hanem kegyelem.
Hogy Istent lehet tagadni, de az egyben a természet tagadása is.
Hogy a szeretet a legnagyobb erő, és az egyetlen út, ami egymáshoz vezet.

Hogy hagyományaink újraélesztése és megélése az egyetlen lehetőség a megmaradásunkhoz.
Hogy a gyógyuláshoz lelki egészség és testi gyógyulás együtt szükséges.
Hogy a saját magunk által megtermesztett egészséges zöldég, gyümölcs nemcsak a testet, hanem a jól végzett munka által a lelket is gyógyítja.
Hogy lássuk, hogy a jelenlegi kormány a nemzetpusztító erők ellenhatását próbálja keresni.
Hogy tartsunk ki, mert bár nehéz ez az út, de ezen kell haladnunk.

Olyan nemzetközösség építésére tette fel életét, ahol a hit, a munka, a szeretet és a befogadás meggyógyítja az

embereket. Ha ez így lesz, akkor olyan egészséges, szakrális Magyarország születik, amely a mára vaksötétté lett Európában is lángot képes gyújtani.

Az évek során közel kétezer településen járt, több mint egymillió emberrel érintkezett személyesen. A plébánosok elmondják, hogy soha nem láttak annyi embert templomukban, mint amikor a Professzor urat várták. Hihetetlen szükség van a szolgálatára. Hogy mennyire, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy visszahívják újból és újból.


A magokat már nagyon sok helyen elhintette. Bízzunk benne, hogy hamarosan szárba szökken…
Naponta legyőzve saját lelki és testi fáradtságát teszi azt, amit a hite, szíve, lelke, tudása, tenni akarása diktál.
Amikor úgy érezte erőre van szüksége elment a Magyar Zarándokútra. Elment, hogy még közelebb kerüljön Istenhez. Kenyéren és vízen végiggyalogolta az 500 km-es utat. Esztergomtól Máriagyűdig két hétig gyalogolt és imádkozott a Teremtőhöz, kérve Tőle hazánk sorsának jobbrafordulását.


Így írt róla, az azóta az égi építészek közé távozott Makovecz Imre, akit szoros barátság fűzött a Professzor úrhoz:

„ A válságból, példaképek, követhető fényes alakok, szellemi hatalmasságok vezethetik ki az embereket. Ezek a példaképek valódi tartalommal töltik meg azt, ami kiüresedett, újra fényessé teszik azt, ami elhalványult. Személyükön keresztül újra valóságot, értelmet, tartalmat, erőt kapnak a kompromittált tulajdonságok: a becsület, a hűség, és a többiek.

Ilyen példakép Dr. Papp Lajos orvos.” (Makovecz Imre 2007.)
                                                                                                                     

Számtalan tudományos publikációja mellett, közszereplőként

, 2003-ban jelent meg első könyve. Az eltelt tíz évben nyolc könyve született. Írásait, előadásait, vele készült interjúkat, beszélgetéseket tartalmazzák.

Egyenként és összességében is minden könyve HITVALLÁS.

Hitvallás, gyógyításról, életről-halálról, talentumról, hitről, alázatról, hűségről, hazáról, szeretetről.

E könyv, amelyet most az Olvasó a kezében tart, kísérletet tesz a Professzor úr sok-sok gyógyító gondolatának csokorba gyűjtésére. Nevezhetnénk Breviáriumnak, vagy Füveskönyvnek is, de a gyógyító gondolatok kifejezés áll talán a legközelebb Papp Lajoshoz. Hisz a Professzor úr célja nem más, mint a gyógyítás. Testi, lelki, szellemi jobbítás.

Ha beleolvasnak „Gyógyító Gondolataiba”, látni fogják az írások megszületésének dátumából, hogy húsz éve ugyanazt vallja, ugyanazt mondja.

Kívánom minden Kedves Olvasónak, hogy találja meg e könyvben azokat a sorokat, melyek hitet, reményt, gyógyulást hoznak. És akinek lelke még többre vágyik, menjen el és hallgassa meg Őt személyesen!
Amíg teheti!

Szeretettel:  Sipos Kata