Cannabis (Vadkender)

Az indiai kender-Cannabis 

  
Az indiai kender vagy Cannabis sativa, lágyszárú, egyéves, kétlaki növény, mely a kenderfélék (Cannabacae) családjába tartozik. Feltehetõen India hegyvidékes területeirõl származik. A kender átlagosan 1-2 méter magasra nõ, levelei tenyér alakúak, fogazottak, a növény szárán egymással szemben helyezkednek el. 
  
A Cannabis sativa mellett ismerünk még más, rokon kenderfajokat is, pl. a C. ruderalis-t vagy a C. indica-t, de magának a C. sativa-nak is számtalan változata létezik, attól függõen, hogy a növény milyen talajban és klimatikus viszonyok között nõ. Ezek a tényezõk hatással vannak a növény pszichoaktív anyag-, vagyis THC- (tetra-hidrocannabinol) és cannabidiol-tartalmára. Általánosságban érvényes, hogy ha a cannabis magasabb fekvésû, melegebb éghajlatú helyen nõ, akkor több gyantát termel, és nagyobb gyógyhatással bír. 
  
A kender az egyik legrégebben kultivált növényünk. Iparnövényként és gyógynövényként egyaránt hasznosították. Ennek legrégebbi jelei Kínából származnak, régészeti leletekbõl következtethetünk arra, hogy már i.e. 4000-tõl termesztették a növényt rostjáért, amelybõl kötelet, szövetet és papírt készítettek. Ilyen papírt és szövetet találtak Wu császár (i.e. 104-87, Han dinasztia) sírjában. 
A cannabis gyógyhatásairól tanúskodó elsõ feljegyzés a világ legrégibb gyógyszerkönyvébõl, a Pen-ts’ao ching-bõl származik, amelyet Shen-Nung császárnak tulajdonítanak (i.e. 2700), és szájról-szájra terjedt, írott formájában csak jóval késõbb jegyezték le (kb. i.sz. 100). A következõ betegségek tartoztak a cannabis javallatai közé: reumatikus fájdalom, székrekedés, nõgyógyászati problémák, malária stb.. Hua T’o, a kínai sebészet megalapítója (i.sz. 110-207) a mûtétek alatt borba áztatott kenderrel érzéstelenítette a betegeit. A cannabis pszichoaktív hatásáról is említést tesz a Pen-ts’ao ching: „… ma-fen (a kender termése)… ha túl sokat használunk belõle, akkor látomásaink lesznek, amelyekben megjelenik az ördög… huzamosabb használat után képesek leszünk társalogni a szellemekkel, és a testünk megvilágosodik...”. Ezen a feljegyzésen kívül nagyon ritkán olvashatunk a cannabis hallucinogén hatásairól a régi kínai szövegekben. Ennek egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy a kender ilyesfajta használata fõleg a sámánizmussal volt kapcsolatos. A Han dinasztia idején ez a vallási gyakorlat nagy mértékben hanyatlani kezdett, és fõleg az északi nomád törzsek körében maradt csak fenn, így talán éppen õk terjesztették el a kendert közép- és nyugat-Ázsiában, valamint Indiában. 
Indiában a cannabist nagymértékben használták mint gyógyszert, de szintén rekreációs drogként. A kender ilyen széleskörû felhasználása azzal volt magyarázható, hogy egyenes kapcsolatban állt a vallással, amely szent tulajdonságokat tulajdonított a növénynek. Az Atharva véda az öt szent növény egyikeként említi, és boldogság forrásának, öröm ajándékozójának valamint szabadság hozójának nevezi. Így a cannabis számos vallási rituálé részéve vált. 
A növény pszichoaktív hatását nagyon jól ismerték Indiában, talán éppen az elkészítés módja miatt. A leggyengébb típusú készítmény a Bhang volt, ami gondosan kiválogatott szárított leveleket jelentett, virágok nélkül. A második típus a Ganja volt, az egész szárított nõnemû növény a virágokkal együtt. A legerõsebb hatású pedig a Charas volt, ami kizárólag a nõi virágokat borító gyantából készült. Ezekben a készítményekben mindig jelen voltak az aktív cannabinoidok. Ma már tudjuk, hogy a cannabison szekretáló trichómák (szõröcskék) találhatók, amelyek leginkább a nõnemû növény virágain, valamint kisebb mértékben a növény felsõ harmadában lévõ leveleken lokalizálódnak. A gyantát kiválasztó mirigyek leggyakrabban a trichómák csúcsában helyezkednek el. Ezek a mirigyek nagy mennyiségû aktív cannabinoidot is tartalmaznak, amelyek kiválasztódnak, ha a mirigy megsérül. 
Indiában a cannabis vallási rituálékban és a gyógyításban való felhasználása i.e. 1000 környékén kezdõdhetett. A gyógyászatban a növényt nagyon sok mindenre használták: fájdalomcsillapítóként (neuralgia, fogfájás, fejfájás), anticonvulsansként (epilepszia, tetanusz, veszetség), hipnotikumként, nyugtatóként (idegesség, mánia, hisztéria), anesztetikumként, gyulladásgátlóként (reumatizmus), antibiotikumként (lokálisan a bõrön), paraziták ellen, görcsoldóként (kólika, hasmenés), étvágyfokozóként, afrodiziákumként vagy anafrodiziákumként, köptetõként és köhögéscsillapítóként (légcsõgyulladás, asztma). 
Tibetben szintén szent növényként tisztelték a cannabist, ennek ellenére nagyon kevés írásos feljegyzés maradt fenn a vallási gyakorlatban és gyógyászatban való felhasználásáról. A tantrikus buddhizmusban, amely a Himalájában alakult ki, a kendert a meditáció megkönnyítésére használták. A gyógyításban szintén nagy szerepet kapott a növény, erre több dolog is utal: a tibeti medicína fõ elgondolásai a hindu orvoslásból származtak, a növények fontos részét képezték a tibeti gyógyszerkönyveknek, és nem utolsó sorban a cannabis bõven megterem Tibetben. 
Az asszírok is ismerték a kender pszichoaktív hatását, az i.e. kilencedik századtól kezdve füstölõként használták. Feltehetõleg már idõszámításunk elõtt gyógyításra is használták a cannabist, külsõleg duzzanatokra, zúzódásokra, belsõleg pedig depresszióra, impotenciára, artritiszre, veseköveknél, nõgyógyászati panaszok esetén és „boszorkányság megszüntetésére”. 
Perzsiában a cannabist szintén ismerték már idõszámításunk elõtt. A perzsák tudtak a növény bifázikus hatásáról, és éles különbséget tettek a kezdeti eufórikus és késõbbi diszfórikus hatása között. 
Európában a történelmi és régészeti leletek arra mutatnak, hogy a cannabis ezen a területen már jelen volt a keresztényi korszak elõtt is. A növényt valószínûleg a szkíták hozták be Európába. I.e. 450-ben Heródotosz leír egy szkíta temetési szertartást, ahol az égõ cannabismagok füstjét és kipárolgásait inhalálták az eufórikus hatásáért, ezzel elõsegítve a rituálét. 
A görögök és a rómaiaik szinte egyáltalán nem használták a cannabist. 
Arábiában több híres orvos ír a cannabis gyógyhatásairól, pld. Avicenna (980-1037) is. Az arabok a kendert vizelethajtóként, felfúvódás ellen, étvágyjavítóként, az „agy megtisztítójaként” és fülfájdalom enyhítésére is használták. 1464-ben Ibn al-Badri leír egy esetet, amikor a kalifa epilepsziás fiát a cannabis gyantájával gyógyította, amitõl teljesen meggyógyult, csak függõvé vált és egy pillanatig se lehetett meg a szer nélkül. 
Afrikában is ismerték és használták a cannabist. A növény feltehetõleg az arab kereskedõk által jutott be Afrikába a XV. században. 
Amerikába az afrikai rabszolgák hozták be a kendert a XVI. században. 
Európában ebben az idõszakban a növényt fõleg rostjáért termesztették. Az arabok honosították meg a kenderrostból készült papírt 1150 körül, elõször Spanyolországban majd Olaszországban. 
A cannabis gyógyhatásairól Európában az elsõ feljegyzések a XIX. század elejérõl származnak, ekkor leginkább a kender magjait használták különféle homeopatikus szerek elõállítására. Azonban a cannabis igazi bevezetése a nyugati medicínába a XIX. század folyamán William B. O’Shaughnessy ír orvos és Jacques-Joseph Moreau francia pszichiáter mûvei által történt. O’Shaughnessy könyvében néhány sikeres kísérletet ír le, amikor cannabis-preparátummal gyógyítottak reumatizmust, convulsiv betegségeket, valamint izomgörcsöket tetanusznál és veszettségnél. Moreau egészen más célzattal használta a kendert. 1845-ben megjelent könyvében, a Du Hachisch et de l’Alienation Mentale: Etudes Psychologiques-ban így ír: „A hasist, jobban mondva a mentális képességekre gyakorolt hatását egy olyan egyedülálló és hathatós metódusnak tartom, amely nagy segítséget nyújt a mentális betegségek kialakulásának kutatásában.” 
A XIX. század második felében több mint 100 tudományos cikk jelent meg Európában és az USA-ban a cannabis terapeutikus értékérõl. Több cég is a piacra dobott különféle cannabiskivonatokat és -tinktúrákat: Merck (Németország), Burroughs Wellcome (Anglia), Bristol-Meyers Squibb (USA), Parke-Davis (USA) és Eli-Lilly (USA). 
A XX. század elején a cannabis orvosi javallatait a Sajous's Analytic Cyclopedia of Practical Medicine (1924) a következõ három területen összegezte: 
1. Nyugtató (sedativum) vagy hipnotikum: alvatlanság, melankólia, mánia, delirium tremens, bronchitis, tuberkulózis, köhögések, kankó, paralízis, stb. 
2. Fájdalomcsillapító (analgetikum): fejfájások, migrén, menopauza, agytumor, arcidegzsába, gyomorfekély, tabes(sorvadás), ideggyulladás, idült gyulladás, menorhaggia, stb. 
3. Más indikációk: étvágytalanság, gyomorideg, emésztési zavarok, hasmenés, vérhas, impotencia stb. 
A XX. század elsõ felében a cannabis használata a nyugati orvoslásban nagymértékben csökkent. Ebben több tényezõ is közrejátszott, az egyik ok az volt, hogy ekkor még nem volt ismeretes a kender hatóanyaga, így gyógyításra különféle hatású tinktúrákat és extraktumokat használtak, amelyeknek az ereje sok mindentõl függött, pl. a növény származási helyétõl, korától és a kivonat elkészítésének módjától. Ráadásul a XIX.  század végén új gyógyszerek jelentek meg, melyek hasonló egészségügyi problémákat gyógyítottak mint a cannabis, és így az lassan háttérbe szorult. Végül pedig számos jogi rendelet korlátozta a cannabis gyógyításra való használatát. 1937-ben az USA-ban bevezették a marihuána adót (Marihuana Tax Act), ami fõleg a Narkotikumok Szövetségi Hivatalának (Federal Bureau of Narcotics) cannabis elleni kampányának az eredménye volt. Így mindenki, aki cannabist használt köteles volt regisztráltatni magát. Azok, akik gyógyászati célokra használták a növényt, egy dollár adót voltak kötelesek fizetni egy unciáért (28,35g), aki pedig más célokra használta a növényt, azt 100 dollár befizetésére kötelezték. Az adó be nem fizetése 2000 dollár vagy 5 év büntetéssel járt. 1941-ben a cannabist törölték az amerikai gyógyszerkönyvbõl. 
  
Napjainkban is tart a vita és a félrevezetõ tájékoztatás errõl a viszonylag biztonságos és nem toxikus növényrõl. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 1998-ban közzétett tanulmányában kijelentette, hogy a cannabishasználat kockázatai nem olyan komolyak, mint az általánosan használt ún. legális drogok, az alkohol és dohány egészségügyi kockázatai. Annak ellenére, hogy a kendert több ezer éve használják, egyetlen halálesetet sem tulajdonítanak közvetlenül ennek a szernek. Lester Grinspoon, MD és James B. Bakalar, JD 1995-ben a Journal of the American Medical Association-ban megjelent cikkébõl idézünk: „A marihuánára jóval kevésbé lehet rászokni, és jóval kevesebb is a vele való visszaélés, mint például a használatban lévõ rengeteg izomlazítóval (myorelaxans), hipnotikummal és fájdalomcsillapítóval. A legnagyobb érdeklõdés tárgya a cannabisszívás hatása a tüdõre. A kenderfüst több kátrányt és más anyagot tartalmaz, mint a dohányfüst. De a füst mennyisége, fõleg a gyógyhatása miatt való cannabishasználat esetében kisebb, és a jövõben ha a marihuána széles körben elismert gyógyszerré válna, bizonyára megoldást lehetne találni erre a problémára is.” 
A PDR for Herbal Medicine szerint: „Semmilyen egészségügyi kockázat vagy mellékhatás nem ismeretes a cannabis megfelelõ terapeutikus adagokban és megfelelõ használata esetén.” Habár a cannabis szívása a PDR szerint: „eufórikus állapothoz vezet (nyilvános jókedv, nevetési rohamok )”, és „hosszú távú használata egyértelmûen növeli a toleranciát a növény farmakológiai hatásaival szemben.” Krónikus használata „gégegyulladáshoz, légcsõgyulladáshoz, apátiához, levertséghez és a genitáliális funkciók zavarához vezet” a PDR szerint. Néhány ember túlérzékeny a cannabisra. Náluk használatánál felléphet paranoia, allergiás reakciók. 
A cannabisnak fájdalomcsillapító, hányingercsökkentõ, gyulladáscsökkentõ, nyugtató, anticonvulsiv és hashajtó hatása van. Klinikai tanulmányok bizonyították émelygés- és hányáscsökkentõ hatását kemoterápiával kezelt rákos betegek esetében. A növény 45%-kal volt képes csökkenteni a szem intraokuláris nyomását, ami jótékony hatással van a glaukóma kezelésére. A cannabisnak bizonyított anticonvulsiv hatása van, és segíthet az epilepszia gyógyításában. A kender használata növeli az étvágyat, és csökkenti az émelygést az AIDS-es betegek esetében. Sclerosis multiplex esetében is sikeresen alkalmazzák a betegséget kísérõ görcsök és fájdalom enyhítésére. 
A THC szintetikus változata a dronabinol vényköteles gyógyszerként (Marinol) kapható néhány országban, például az USA-ban, Hollandiában és Németországban. A Marinol-t az amerikai FDA jóváhagyta anorexia gyógyítására AIDS-es betegek, valamint makacs émelygésre és hányásra kemoterápiával kezelt betegek esetében. 
A dronabinol analógja a nabilone Kanadában kapható. 2005 áprilisában a kanadai hatóságok engedélyezték egy új szer, a Sativex piacra dobását. A Sativex tetrahidrocannabinol és cannabidiolt tartalmaz spray formájában, és a sclerosis multiplexben szenvedõ betegek használhatják fájdalmaik enyhítésére. 
  
  
Dr Lengyel Adrian