Oktatásról

Természetgyógyász Akadémia 

  
Olvasóink kívánságára új rovatunkban azokat az iskolákat, szellemi mûhelyeket, központokat mutatjuk be, ahol az új utakat keresõ emberek támpontokat találhatnak. 
  
Az immár tizennégy éve mûködõ Természetgyógyász Akadémia a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége oktatási programját megvalósító intézmény, amely komoly, átfogó, minõségi képzést kíván nyújtani hallgatói számára. Alapvetõ célkitûzése, hogy a holisztikus szemlélet ne csak egy jól hangzó frázis legyen, hanem az itt eltöltött két év alatt a hallgatókba beleivódjon, és késõbbi gyógyítói munkájuk alapszemléletévé váljon. Az iskola mûködésérõl és céljairól Dr. Taraczközi István orvos-természetgyógyászt kérdeztük, mint az akadémia vezetõjét és egyben a szövetség elnökét. 
- Ön szerint miben rejlik az akadémia egyedi arculata?
- A holisztikus nevelés mellett fõ célunk jó minõségû gyakorlati képzésben részesíteni a hallgatókat, akik az így megszerzett biztos tudás birtokában egyértelmûen megállják majd a helyüket a gyakorlati életben. Képzett és emberséges gyógyítókat igyekszünk nevelni, akik képesek felismerni tudásuk korlátait, és nem hiszik magukat mindenhatónak, hanem a beteg érdekeit szem elõtt tartva, ha kell, tudják azt mondani, hogy „az én hatásköröm itt véget ért”, és elirányítani a beteget a neki legmegfelelõbb gyógyítóhoz. 
- Milyen képzési formában tudják megvalósítani a gyakorlati oktatást? 
- Az oktatás hétvégenként folyik, mivel szinte mindenki munka mellett végzi az akadémiát, és sok a vidéki hallgató. Egyik hónapban egy, a következõ hónapban két hétvégi elfoglaltságot jelent az iskola, havonta egy tantárgyat oktatunk, így marad idõ a tudás elmélyítésére és letisztulására. Minden órát igyekszünk a lehetõ leggyakorlatiasabban megszervezni: az elméleti jellegû tantárgyakhoz, mint az anatómia vagy élettan, a sok esettanulmány mellett szemléltetõ eszközöket is biztosítunk. A gyakorlati jellegû tantárgyak esetében pedig, mint például a dermato-vacuum reflexológia, a hallgatók páros illetve csoportos munka keretében egymáson gyakorolnak. Emellett nyaranta életmód táborokat szervezünk, az ezen való részvétel amellett, hogy rendkívül hasznos, egyben alapfeltétele a természetgyógyász modul elvégzésének. Egyedülálló vizsgarendszerünk is a gyakorlati képzés szolgálatában áll. A hallgatók minden négy tantárgy elvégzése után írásbeli házi vizsgát tesznek, amely reális visszajelzés számukra, hogy érdemes-e tovább folytatniuk tanulmányaikat vagy sem. Akinek ugyanis nem való a gyógyító munka, saját érdekében is jobb, ha nem erõlteti. A házi vizsgák után szóbeli és írásbeli záróvizsgát kell tenni, majd akik ezek mindegyikén megfeleltek, jogosultak az akadémia „általános természetgyógyász” oklevelére. Jelenleg még egyetlen természetgyógyász iskola sem adhat államilag elfogadott képesítést. Erre az akadémiát sikeresen elvégzõ hallgatók számára az ezt követõ hivatalos állami vizsga letétele ad lehetõséget. 
- Milyen speciális pedagógiai módszereket alkalmaznak a képzés során? 
- Több nevelési elv, módszer létezik, amelyet szimpatikusnak és megvalósíthatónak éreztünk, és ezeket összegyúrva alakítottuk ki saját rendszerünket. Elsõsorban a Hippocrates-, Comenius- és Waldorf-féle elméletek, gyakorlati iskolák rendszerén alapuló oktatást valljuk magunkénak. Néhány Comenius-i elvet kiemelnék, talán ezek írják le legjobban fõ pedagógiai nézeteinket: „Cselekvést csak cselekvés útján lehet elsajátítani. Az eszközök használatát inkább gyakorlati alkalmazás útján ismertessük, mint magyarázattal.”, „Bármit tanítunk, tanítsuk úgy, mint elõttünk levõ dolgot, amelynek biztos haszna van. Tudniillik kell, hogy lássa a diák, hogy mindaz, amit tanul, nem Utópia, hanem ezek minket körülvevõ igaz dolgok, melyeknek helyes ismerete az életnek valódi hasznára van.” 
- Hogyan nyilvánul meg az akadémia életében a hagyományos orvostudomány és a természetgyógyászat egymáshoz való viszonya?
- Szerencsére egyre elismertebb a természetgyógyászat fontossága hagyományos orvosi körökben is. A szerepek letisztultak: a mi feladatunk a megelõzés valamint az utógondozás, mellyel sokat segíthetünk az orvos kollégáknak, hiszen a munka egy részét át tudjuk vállalni. A természetgyógyászatba vetett bizalmat sajnos gyengíti, hogy fõként a durva hibákat elkövetõ ál-természetgyógyászok kerülnek a média figyelmének középpontjába. A szakmai körökben való egyre komolyabb elismerésünket az is bizonyítja, hogy az akadémia tanári kara olyan orvos-természetgyógyászokból áll, akik a szakma legjobbjai. Legtöbbjük két vagy több szakorvosi diplomával, jó néhányuk kandidátusi fokozattal rendelkezik, de mindenkinek minimum két egyetemi vagy fõiskolai végzettsége van. Ezzel is igyekszünk a minõségi oktatást garantálni. 
- Mivel az akadémia a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének intézménye, kötelezõ-e a hallgatóknak egyben szövetségi tagnak is lenni? 
- Nem kötelezõ, azonban számos elõnnyel jár, ha szövetségi tagként végzi valaki az iskolát. Eleve nagy segítség, hogy a hallgatóknak nem egyszerre kell befizetni a tandíjat, hanem tantárgyanként. Ezen felül a szövetség tagjai 20% kedvezményben részesülnek a tanfolyamok árából. Az anyagi elõnyökön kívül sok egyéb kedvezményt kapnak azon hallgatóink, akik szövetségi tagok. Többek között ingyen vehetnek részt a szövetség által szervezett kongresszusokon és egyéb fórumokon, vagy esetenként a szövetség – amely egyben érdekvédelmi szerv is - segít az akadémián végzett természetgyógyászoknak munkához jutni. 
- Milyen tantárgyakat oktatnak az akadémián? 
- A képzés magában foglalja a vizsgához szükséges egészségügyi modult (anatómia, élettan, kórtan), a természetgyógyászati modult (dermato-vacuum reflexológia, hidroterápia, radiesztézia, táplálkozástan, extraszensz bioenergetika, reflexológia, masszázs, fitoterápia, geoterápia, apiterápia, mozgásterápia, manuálterápia, kineziológia, makrobiotika, íriszdiagnosztika, akupresszúra és pszichológia), és a szakvizsgákhoz szükséges alaptanfolyamokat. A különféle választható szakirányok, mint reflexológus, fitoterapeuta, bioenergetikus, fülakupunktúrás addiktológus, stb., tantárgyai mellett igyekszünk a holisztikus szemléletet hasznos és érdekes kiegészítõ tanfolyamokkal megerõsíteni. Ilyenek például a lélekterápia, a számmisztika és szimbolika, a grafo-pszicho-morbo analízis (Taraczközi-féle rajzteszt), vagy a hagyományos iskolákhoz képest újdonságnak számító, intuitív energetikai feng-shuit oktató Feng-Shui Akadémia tantárgyai. Ezen tanfolyamok látogatása a természetgyógyász hallgatóknak nem kötelezõ, de tudásuk mélyítése érdekében érdemes áthallgatniuk néhány órára. 
- Van-e lehetõség arra, hogy egy-egy tanfolyamon külsõ érdeklõdõk is részt vegyenek?
- Igen, az akadémia nyitott, az egyes hétvégeken levõ tantárgyak bárki által látogathatók. Az adott tanfolyam díját kell a helyszínen kifizetni, a tanfolyam végén pedig a hallgatókkal együtt a külsõs látogatók is oklevelet kapnak. Ezt a késõbbiekben elfogadjuk, amennyiben valaki az akadémiára vagy akár csak egy szakvizsgára felkészítõ tanfolyamra jelentkezik. 
- Mi szükséges az akadémiára való felvételihez? 
- Szakmai felvételi vizsga nincs, a jelentkezõket alkalmassági elbeszélgetésre hívhatjuk be. Általában elegendõ az érettségi, de a szövetségi oktatói vizsgákhoz és bizonyos természetgyógyászati területekhez, mint grafo-pszicho-morbo analitikus és oktató, vagy regressziós pszichoterapeuta és oktató, fõiskolai, egyetemi végzettség szükséges. 
  
Szükséges iskolai végzettség: érettségi 
A képzés helye és idõtartama: Budapest, II. Frankel Leó u. 49. (Tel.: 20/360-9560 vagy 76/475-805), 2 év 
Felvehetõ hallgatók száma: 50 fõ 
Fõbb tantárgyak: lásd fent 
Neves elõadók: Dr. Taraczközi István, Dr. Mótusz János, Dr. Szilvásy István, Dr. Nagy Géza, Dr. Nagy László, Dr. Kiss-Solingen Attila, Dr. Rideg Sándor, Dr. Mátyás István , Dr. Mátyás Ernõ, Dr. Palágyi Jolanda, Dr. Fecskovics Beáta, Dr. Gyimesi Kornél, Dr. Gothard Csaba, Mátyásné Takács Katalin, Havasi András, Sági István, Gillich István 
Tandíj: tanfolyamonként fizetendõ 
1. Melyek a Természetgyógyász Akadémia oktatási rendszerének fõ alapelvei? 
a. holisztikus szemlélet és gyakorlatiasság 
b. kiváló elméleti oktatás és minõségi tankönyvek 
c. holisztikus szemlélet és távoktatás 
2. Melyik magyar városban végzett kiemelkedõ pedagógiai munkát Johan Amos Comenius iskolareformer? 
a. Pécs 
b. Budapest 
c. Sárospatak